Címke: blog

2010.09.15 19:42:38

KathysummerKathy Summer egy "másik marketinges".

Kathy Summer a barátom.

Kathy Summer mindig is megosztotta az embereket: a közönsége szereti, az irigyei kritizálják – de ő csak halad tovább előre, töretlenül.

Kathy Summer  írt egy könyvet, előadásokat tart, konferenciákat szervez, kiadott már két CD-t is, és bátran vállalja a véleményét: ha kell, az árral szemben úszik, és kiáll azok mellett, akik szerinte megérdemlik.

Legújabb húzása a Profik Közösségének megalapítása.

Mivel Kathyt már több mint 10 éve ismerem, és elmondhatom, hogy a barátjának tekint, megkértem, üljünk le egy kicsit beszélgetni, mert az utóbbi időben nem sokat lehetett hallani róla, amin magam is csodálkoztam, hisz mindig nyüzsög, mindig szervezkedik, ontja magából a publikációkat, hírleveleket és blogbejegyzéseket, de az elmúlt hónapokban mintha elcsendesedtek volna körülötte a hullámok.

 


Címkék: profi | blog | marketing



2010.05.12 09:28:55

Kedves Bevételnövelő Barátom!

 

Azért hoztam létre ezta blogot, hogy nap-mint nap élőben megmutathassak egy-egy megoldást az éppen futó kampányaimból neked.

Mivel nem vagyok amolyan igazi guru, aki kinyilatkoztatásaiból, zseniális elméleti megoldásaiból él, így abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy nyomon követheted a napi munkámat.

 

  • Az itt bemutatott kampányok nem a mérhetőmarketing.info weboldal és szolgáltatásairól  fognak szólni.
  • Lesz köztük értékesítő, szolgáltató, gyártó cég éppen futó kampánya is.
  • Olyan ügyfeleim marketing megoldásairól fogok írni Neked, akik hozzájárultak, hogy bemutassam, hogyan is teszük közösen mérhetővé és eredményesebbé a cég kommunikációját és növekvővé a bevételeit.

Ez a blog, egy zárt, szinte baráti közösség. Bárkitől szívesen veszek bármilyen hozzászólást, bejegyzést. Tudom, hogy azért vagy itt, hogy tanulj tőlem, és ellesd az új megoldásokat, a legfrissebb eredményeket.

 

Viszont szívesen tanulok Tőled én is!

Elárulom Neked, hogy a rengeteg elméleti tanulmány, sok-sok meghallgatott előadás, végignézett oktató videó és a többi marketing-tananyag csak erős alapja volt a jelenlegi sikeres akcióimnak.

A legtöbb tudást a napi munka során szedtem fel.

Amikor pl. kiderült,merhetomarketing-minilogo

- hogy melyik nap kell kiküldeni egy hírlevelet, hogy hatásos legyen?

- Melyik szövegírási formula hozza a legnagyobb eredményt?

- Mi a felmérésnél a legfontosabb kérdés?

- és sorolhatnám még estig, azokat a létfontosságú ismereteket, amiket NEM LEHET könyvből megtanulni..

 

Tehát nyugodtan szólj hozzá, beszélj bele, mondd el a véleményed! Én hajlandó vagyok tőled is tanulni!

Biztos vagyok benne, hogy VAN olyan tapasztalatod, amivel kiegészítve az én bejegyzéseimet még sikeresebbé teheted a többiek marketing kampányait is!

 

Néhány szabály:

- Tegeződünk.

- Vállald a Neved!

- Minden bejegyzéshez írhatsz webcímet  is.

- Közvetlenül üzleti ajánlatokkal NE bombázd a többi tagot! Erre lesz módod később!

- Ne használj trágár szavakat!

- Hozzászólásaid építőek legyenek. Ha csak rombolsz, és negatív dolgokat írsz, azzal nem segítesz.

- Bármikor kitilthatlak. Ez az én döntésem, fenntartom a jogot rá. Persze nem foglak ok nélkül, csak ha nem tartod be a fenti szabályokat.

- A hozzászólás szabad, de fenntartom a jogot, hogy bármi oda nem illőt töröljek, vagy moderáljak. Sorry, ez az én blogom. Csinálj sajátot, ha nem szeretnéd elfogadni a szabályaimat.

 

A kötelezően komoly rész után még egy jó tanács:

 

Gyere vissza a blogba időnként! Érdemes! Folyamatosan új infókat találsz majd.

 

Sok sikert, több vevőt!

Oláh Sándor


Címkék: bevétel | blog | marketing | gyakorlat




 

Mit mondtak az ügyfeleim?

Bővebben...

"Használható ötleteket kaptam. Gyakorlatilag irányba lettem állítva."

"Nincs mit javítani ezen a tréningen"

Petrás Krisztián

ProDomo Kft.

 

"Nagyon jól összefoglalta a gyakorlati tennivalókat.
Jó segédeszközt kaptunk a tervek tényleges megvalósításához."
B.S.


"Az elkövetkezõ 3 évben ebbõl fogok élni.
Egyben láttam a folyamatot és tudtam döntést hozni, merre indulok el."
Papp István, HR tanácsadó

 

Kep_9Csepregi Balázs
Marketingszoftverek 

 

 


"Remélem nagyon sokszorosan megtérül!
A hatalmas anyagtól függetlenül nagyon jól volt összeállítva a tréning!
Kis csúszástól eltekintve belefért a megadott idõbe!
Örülök, hogy itt lehettem!"
Berkényi Zsolt - Bio-Zona Kft.

 

"Összefoglaló volt az egész folyamatot illetően"

Vissi Gábor

 

"Szabadságot kaptam. Csak csinálni kell és kész.

Egyszerű, ha értem => Marketing

Kormány Emil

 

"Átlátható képet kaptam a stratégia kidolgozásához"
Répási Zsolt - Vet-Profil Kft.

"Komplex, jól felépített, gyakorlatias."

Urbanczyk András - Wpvideo Kft.

 


"Határozott Vezérfonal, aminek végre megfogom a végét és csinálok is valamit."
Nitschmann Corinna - nemezes iparművész

 

" Sokat adott a tréning. Megint egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy megvalósítsam a kitűzött célomat.
Kövesdi János, tulajdonos - Profi Energy Kft.

 

"Rengeteg ötletem támadt! Elkezdtem nagyban gondolkodni"